Dobson Tibor tájékoztatása szerint a katasztrófa után Devecserben 700 embert kényszerült kiköltözésre, vagy döntött úgy, hogy elhagyja otthonát. A kisvárosban péntek éjjel 60 ember volt közösségi szálláson elhelyezve.
Kolontárra mintegy 500 ember tért eddig haza a 715 kitelepített lakosból – tette hozzá. Egy részük azért nem tudott haza menni, mert lakóháza megsemmisült, és amíg lakhatásuk kérdése megoldódik rokonoknál, ismerősöknél lesznek elhelyezve. Kórházakban kezelnek még közel 40 embert, akik égési sérüléseket szenvedetek a lúgos anyagtól. Már zajlik a kárfelmérés, és a nyilatkozatok begyűjtése, hogy ki hogyan akarja folytatni életét. A kármentesítési szóvivő közlése szerint Kolontáron 200 ember döntött úgy, már nem kívánnak visszatérni a vörösiszappal elöntött településre.
Dobson Tibor az MTI tudósítójának azt mondta: a következő napokban meg kell vizsgálni 292 devecseri, 47 kolontári és 21 somlóvásárhelyi lakóházat, amelyek szennyeződtek a múlt hétfői katasztrófában. A szakemberek négy kategóriában döntenek majd az épületekről: javítható, takarítás után lakható, elbontandó és további vizsgálatot igényel.
Az ezredes hangsúlyozta: senkit nem kényszerítenek arra, hogy visszatérjen otthonába, így azok is számíthatnak segítségre, akiknek a háza nem sérült meg, és ennek alapján értékarányban új vagy használt lakóházat választhat a településen épülő lakóparkokban vagy az ország bármely pontján lévő állami tulajdonú lakások közül.
Péntek estig hat kolontári lakóház bontását fejezték be, és a nap folyamán további két épületet ledózerolnak. Az épületeket azért kell megsemmisíteni, mert egy esetleges újabb iszapömlés során visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztetnék a Veszprém megyei települést. A kárfelszámolásban mintegy 700 ember, köztük 200 katona, 100 tűzoltó, 120 rendőr és vízügyi, vagy építési szakember, valamint 200 technikai eszköz dolgozik.
Ezer ember nem tudott még hazatérni
Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését – mondta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítójának szombat reggel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.