Mint elmondta: a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság igényeinek megfelelően bocsátották rendelkezésre a buszokat, így például a kolontáriak kitelepítését tizenöt busszal oldották meg, s a lakosság pénteki visszaszállításában is a Somló Volán vállalt döntő szerepet.
Barta János közlése szerint Ajka-Devecser-Somlóvásárhely között naponta mintegy 8-10 vonatpótló buszt közlekedtetnek, de a cégük adta húsz autóbusz állandó készenléti ügyeletét is, illetve a Kisalföld Volánnak a katasztrófa sújtotta területre vezényelt buszainak műszaki ellátását is megoldották.
"Beszállt" a Somló Volán a Volán-társaságok által befizetett jótékonysági támogatásba is, a volános cégek összesen 3 millió 850 ezer forintot fizettek be a károsultak javára - tájékoztatott a vezérigazgató, aki elmondta azt is, hogy cégük az ajkai járműmosóban soron kívül végzi a kárterületen közlekedő járművek mosását, iszapmentesítését és a lúg semlegesítését.
A Somló Volán végzi a személyszállítást, a járművek iszapmentesítését
Az iszapkatasztrófa sújtotta területen az ajkai Somló Volán Zrt. buszai szállították és szállítják a mentési munkálatok résztvevőit, a kitelepítetteket, illetve az iskolás gyerekeket; a cég terelőútvonalakon közlekedteti menetrend szerinti járatait is - tájékoztatta Barta János, a társaság vezérigazgatója szombaton az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.