A Veszprém megyei kisváros polgármesterének közlése szerint még nem készült teljes körű kárfelmérés, de azt nem is sürgetik, mert a lakosoknak nincs elég információjuk arról, mi lesz velük, milyen valós segítséget, kártalanítást kaphatnak majd. Toldi Tamás elmondta, a Belügyminisztérium már felmérte, hogy a vörösiszappal elöntött 21 utca 292 lakóingatlanában mekkora kár keletkezett, de adatokat vele sem közöltek. A polgármester szerint most nem a kárfelmérés a legfontosabb feladatuk, hanem az emberekkel való törődés, annak "megtudása", hogy Devecser lakható, élhető lesz-e a jövőben.
Mint megjegyezte, a kisváros mintegy ötezer lakosából hétszáz jelenleg nem lakik a házában, közülük négyszázan nem is tudnak visszatérni, mert a házuk szennyeződött, megsérült. Eddigi személyes felmérése szerint 150-200 lakás menthetetlen állapotban van, főként a romák által lakott Dankó-telep házai, amelyeket le kell majd bontani.
A város legszegényebb negyedében élő romákat a volt bíróság épületében, a zeneiskola három tantermében helyezték el. Az MTI tudósítójának többen elhelyezésükről és ellátásukról panaszkodtak. Elmondásuk szerint nem tudnak tisztálkodni, mert nincs meleg víz, nincs fűtés, pedig az ott elszállásolt negyven ember között van egy néhány hónapos ikerpár és több gyermek is.
Az emberek a padlóra helyezett matracokon alszanak. Vannak, akik attól tartanak, hogy a karácsonyt is ott kell majd tölteniük. Azt mondták: a városvezetés által kijelölt Sümegi úthoz közeli területen - ahol a tervek szerint az év végéig felépülne az új lakópark - nem akarnak újabb cigánytelepet. Kijelentették: ők nem akarnak Devecserből elköltözni, a településen szeretnék folytatni az életüket, azt a biztonságot visszakapni, amely a katasztrófa bekövetkezte előtt adott volt számukra. A kisváros utcáin zajlik a kármentesítés, mossák, locsolják az utakat, teherautók hordják el a vörösiszapot. A már megtisztított területeket gipsszel szórják fel. A Devecsert elhagyó autókat a város határában katonák mossák le.
Kétszáz ház lehet menthetetlen Devecserben
A devecseri polgármester szerint az iszappal elöntött településen mintegy kétszáz ház menthetetlennek látszik; Toldi Tamás az MTI helyszínen lévő tudósítójának szombaton azt mondta, hogy a pontos kárfelmérést még a nap folyamán megkezdik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.