A kiürített település egykori megállójához már kiszállították a vasúti síneket, zajlik a pálya alapozása – tapasztalták a katasztrófa sújtotta településen csütörtökön tartott sajtóbejáráson a médiumok képviselői, köztük az MTI tudósítója. A Torna-patakon a katonák által korábban épített ponton-hidat már elbontották, a települést kettészelő védőgát oldalát erősítik, teherautók hordják az ahhoz szükséges köveket, földet. Már felsorakoztak a munkagépek, hogy ledózerolják a bontásra ítélt nyolc házat. A kiürített település utcáit gipsszel felszórták, a falut elhagyó autókat pedig lemossák.A múlt hétfői katasztrófa következtében kilenc helybéli vesztette életét. Múlt szombaton, egy újabb gátszakadás veszélye miatt a falu teljes lakosságát kitelepítették. Ők péntek déltől térhetnek vissza településükre, de az iszappal elöntött területen ezentúl senki nem lakhat. A csütörtöki sajtóbejáráson mintegy száz újságíró és operatőr, illetve fotóriporter vett részt. A három autóbusszal szállított médiamunkások felmehettek a megsérült tározó tetején lévő gátra, majd megnézhették Kolontár védekezési munkáit. A sajtó munkatársainak Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár és Dobson Tibor ezredes, kármentesítési szóvivő adott tájékoztatást.Vasárnap szintén sajtóbejárást tartottak a katasztrófa sújtotta térségben.
Iszapömlés: új vasúti pályát építenek Kolontáron
Új vasúti pályát építenek a Veszprém megyei Kolontáron, ahol a múlt hétfői iszapömlés következtében használhatatlanná vált a pályaszerkezet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.