Sebes Péter elmondta: a sajtóban megjelent, a lehallgatási üggyel kapcsolatos ügyészségi információk miatt negyedik alkalommal kért levélben tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészségtől. Hozzátette: két nappal ezelőtt még azt a tájékoztatást kapták, hogy meghosszabbították a nyomozást, csütörtökön pedig az ügyész már azt közölte telefonon, hogy iratismertetés lesz az ügyben, vagyis lezárult a nyomozás.A Magyar Nemzet csütörtöki száma írt arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen. Az ügyészség szerint Dávid és Herényi egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogtatott hangfelvétel segítségével elkövette a kényszerítés bűntettét - olvasható a napilapban.A cikk szerint a Központi Főügyészség a büntetőeljárás érdemi nyomozását befejezte. Mint azt Fazekas Gézára, a főügyészség szóvivőjére hivatkozva írták: az ügyben sem a terheltek száma, sem a velük közölt gyanú nem változott. Ezzel együtt a főügyészség az eljárás során keletkezett információk birtokában februárban és márciusban a Budapesti Katonai Ügyészséghez fordult, mert olyan személy került a látókörükbe, akinek ügyében a katonai vádhatóság járhat el. A Magyar Nemzet szerint a főügyészség bizonyítottan a titkosszolgálatok által rögzített beszélgetés törvénytelen nyilvánosságra kerülése kapcsán hívta fel a katonai ügyészséget a felelősség megállapítására.
Lezárult a nyomozás a lehallgatási ügyben
Lezárult a nyomozás az ügynevezett lehallgatási ügyben - erősítette meg Szilvásy György volt titokminiszter ügyvédje az MTI-nek csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.