A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint járőreik a XXI. kerületben, az Ady Endre út és a Táncsics Mihály út kereszteződésében látták, hogy az autós az álló kocsisort megelőzte és a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe.A rendőrök üldözni kezdték az autóst, de az figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzéseket és tovább menekült. Végül a Völgy utca és a Kölcsey utca kereszteződésében - ahova szintén tiltó jelzés ellenére hajtott be - fogták el, miután összeütközött egy másik autóval. Ezután a férfi kiugrott az autójából és menekülni kezdett, de a rendőrök elfogták és előállították. A balesetet szenvedett másik autóban két gyermek könnyebben megsérült.A 27 éves érdi férfi előállítása után kiderült, hogy hat körözés volt ellene érvényben, ebből négyet az érdi rendőrség, kettőt pedig más pest megyei hatóságok adtak ki ellene. Az MTI információi szerint az autóban egy másik férfi is volt, akinek sikerült elmenekülnie a helyszínről.
Autós üldözés Budapesten: balesetet okozott az üldözött
Több piros lámpán is áthajtott és balesetet okozott Budapesten csütörtökön délután egy 27 éves férfi, aki ellen összesen hat elfogatóparancs volt érvényben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.