A miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta, a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrehozott Magyar Kármentő Alappal kapcsolatos költségeket a kormány állja, vagyis a befizetett adományokból működési, infrastrukturális költségekre egy fillért sem költenek. A számlát megnyitó bankkal való egyeztetés alapján az utalások költségmentesek - tette hozzá.
Beszámolt arról is, a közeljövőben a kabinet elé kerül egy olyan javaslat, amely megteremti annak lehetőségét, hogy akik adományt fizetnek be az alapba, valamilyen adójóváírási lehetőséget kapjanak.
A kármentő alap legfőbb célja a lakhatás elemi feltételeinek mielőbbi megteremtése, az átmeneti elhelyezésből és ellátásból fakadó költségek fedezetének előteremtése, a közterületek helyreállítása, valamint a térség revitalizációja - fejtette ki Szijjártó Péter, hozzáfűzve, hogy a beérkezett pénzek felhasználásáról a helyi önkormányzati és védelmi bizottsági vezetők bevonásával döntenek.
A külföldi adományokról szólva elmondta, New York állam korábbi kormányzója, George Pataki segíti leginkább ezt a munkát az Egyesült Államokban. Az amerikai magyarság két legnagyobb szervezete már részt vesz az adományok gyűjtésében: az egyik az Amerikai Magyar Szövetség, a másik pedig az Amerikai Magyar Koalíció. Emellett egy további, a katolikus egyházhoz kötődő szervezettel is zajlik a tárgyalás. Közölte, keddtől várhatóan működni fog a www.magyarkarmentoalap.hu címen elérhető honlap is.
A tájékoztatón Szijjártó Péter bejelentette: arra kérik a magyar médiumokat, hogy ingyenesen, társadalmi célú hirdetésként közöljék az elkövetkező napokban a Magyar Kármentő Alapról szóló hirdetést, reklámot. A szóvivő tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét mindazoknak, akik eddig segítették a kármentő alapot.
Szijjártó Péter kérdésre elmondta: az, hogy a helyi lakosok vissza akarnak-e térni a korábbi lakóhelyükre, csak az ő döntésükön múlik. "A kormány semmilyen módon nem kíván nyomást gyakorolni rájuk, még akkor sem, ha egyébként effektíve a vörösiszap az ő házukat nem érte el" - fűzte hozzá.
Kármentő alap: a kormány adójóváírási lehetőségen gondolkodik
Meghaladta a százmillió forintot kedd délelőtt 11 órakor a Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - jelentette be Szijjártó Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.