Harmadszorra rendelték már meg a védőmaszkokat is, ám még mindig nem kaptak - mondta csütörtökön az MTI-nek, megjegyezve: a baj az, hogy venni sem tudtak, mert a környéken már sehol sem kapható. Így jártak a kesztyűkkel is: hiába szerettek volna venni, sehol sem tudtak - jegyezte meg.Marton László 25-30 emberrel - zöld csizmában, sárga védőruhában, maszkosan - Somlóvásárhely főutcájának Devecser felé vezető végén dolgozik; locsolják az utat, hogy ne keletkezzen por a vörösiszapból, illetve markolóval rakják a vörös sárt teherkocsira. „Nálunk nem járt senki, még a katasztrófavédelem sem, csak egy-egy rendőrautó megy el néha a faluban” - mondta a polgármester. „Minket eddig még az újságírók sem kerestek” - tette hozzá. Marton László szerint nemhogy vezető embert, de még egy tűzoltót sem láttak hétfő óta. Hozzátette: a gátszakadás napján még jártak itt is tűzoltók, de azóta senki sem. A polgármester elmondta: 16 házat „érintett a vörös áradat”, de főleg a kertek mentek tönkre. Hangsúlyozta, hogy az érintett lakosoknak biztosítottak helyet és étkezést is a kultúrházban, de nem éltek vele, visszamentek a házukba. A szélső házaktól látni, hogy a falu határa szinte mindenhol vöröslik. Tönkrementek a kukoricaföldek, eltűntek a növények, nem látni zöldet, vörös itt minden - mondta a polgármester, megjegyezve: sok helyütt már vetettek is, ott jövőre termés nem lesz.Magukra vannak ugyan hagyatva, de még ez sem lenne baj, ha kapnának megfelelő mennyiségű és méretű védőfelszerelést - hangsúlyozta. Mint mondta: a legfontosabb lenne a lúg- és saválló kesztyű, a védőruha és a csizma. Egy-két dolgot kaptak, például néhány esőköpenyt és munkaruhát, meg saválló kesztyűket, de az utóbbiak még egy nő kezére is nehezen húzhatók fel, olyan kicsik - mondta Marton László. Segítette őket a Máltai Szeretetszolgálat munkaruhával és 100 pár csizmával is, ám azok közül 10 pár használható, a többi „férfiember lábára nem húzható fel” - mondta a polgármester.Ismertetése szerint a helyi vállalkozók dolgoznak a kármentesítésen munkagépekkel és teherautókkal, szállítják vissza Ajkára a VI-os kazettába az iszapot, a vörös sarat. Marton László tájékoztatott arról is, hogy minden károsult család megkapta a Mal Zrt. által biztosított 100 ezer forintot. Kitért arra is, hogy a biztosítók viszont „olyan papírt küldtek”, hogy csak a házakban keletkezett károkra fizetnek, a kertekre nem, pedig Somlóvásárhelyen inkább az utóbbiak károsodtak.
Iszapömlés: Somlóvásárhely magára maradt
Marton László, a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely független polgármestere szerint "magukra maradtak", s hiába igényeltek többször is védőruhát, saválló kesztyűt és gumicsizmát, nem kaptak vagy csak keveset és használhatatlant.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.