Geréb Ágnes felfüggesztett szülész-nőgyógyászt és még három embert kedd délután állította elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön közleményben tudatta: a budapesti IX. kerületi ügyészség indítványozza a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmény miatt meggyanúsított nő előzetes letartóztatásának elrendelését.Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, illetve tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné. Az előzetes letartóztatás kérdésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán azt közölte, hogy a XII. kerületi helyszínről egy 58 éves nőt állítottak elő, akit foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, majd őrizetbe vették.Az Országos Mentőszolgálat szerint rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett, nem volt elégséges a vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították - közölte az mentőszolgálat.Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron a Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán két orvos szakértő azt mondta, hogy a munkájából felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket.Geréb Ágnes ügyének következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a Fővárosi Bíróság.
Geréb Ágnes letartóztatását kéri az ügyészség
Az ügyészség indítványozza Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.