A közlemény szerint a mostani vörösiszap-katasztrófa kapcsán is tapasztalt károkat általában a károsultak szenvedik el, illetve az adófizetők térítik meg, mert a kárért felelős cégnek nincs erre fedezete. A zöldszervezet ezért szorgalmazza, hogy a veszélyes tevékenységet végző vállalkozásoknak kötelező legyen biztosítást kötniük, illetve tartalékot félretenniük a lehetségesen bekövetkező károk teljes összegére.
A zöldszervezet már korábban is "számtalan" alkalommal felhívta a figyelmet a korlátozott felelősség problémájára, eredmény nélkül - áll a közleményben. Már évekkel ezelőtt felhívta a kormány figyelmét a vörösiszappal kapcsolatos problémára is, haladéktalan intézkedéseket követelve.
A Levegő Munkacsoport közleményében idézi 2003-as javaslatát, amelyben széles körű nemzetközi kampány elindítását sürgette a vörösiszap-tározóterek felszámolására és hasznosítására. Arra kérte a kormányt, hogy dolgozzon ki külön programot erre, s szerezze meg az EU és más fejlett országok hozzájárulását ennek az anyagnak a környezetet nem károsító hasznosítására, illetve felszámolására.
A Levegő Munkacsoport számos kormánytagnak és kormányzati tisztviselőnek több alkalommal is eljuttatta fenti javaslatát, azonban érdemi válasz nem érkezett. Annak ellenére, hogy felhívták a figyelmet arra is: a száraz vörösiszapot a szél porfelhőként távoli, 10-15 kilométer távolságra lévő lakott területekre is elviszi, továbbá, hogy az iszap híg lúgtartalma a talajba szivárog, ami a vegetációra és a környék ivóvízellátására veszélyt jelent.
A zöldszervezet szerint a vörösiszap-tározóterek több helyen veszélyeztetik az ivóvízbázisokat. Különösen aggasztó a helyzet a MOTIM mosonmagyaróvári tározójánál, ahol a vörösiszapot a vízbázis felett helyezték el - ahol a város kommunális hulladékát sem szabad elhelyezni a vízbázis megóvása érdekében. A Levegő Munkacsoport szakértője emiatt 2006-ban feljelentést tett az ügyészségen, ahonnan a következő választ kapta: "A vizsgálat során valamennyi, a MOTIM Rt. valamint jogelődei működésével kapcsolatos eljárást és határozatot megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy a határozatok megalapozottak és megfelelnek a meghozataluk idején hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. A fentiekre figyelemmel ügyészi intézkedés megtételére nem volt szükség."
A Levegő Munkacsoport értesülései szerint a téves válaszért és az intézkedések elmaradásáért nem elsősorban az ügyészség, hanem az illetékes környezetvédelmi felügyelőség volt a felelős, amely - erőteljes politikai nyomásra - félretájékoztatta az ügyészséget.
Iszapömlés: nyilvánosságot és kötelező biztosítást sürget a Levegő Munkacsoport
A Levegő Munkacsoport követeli, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra a vonatkozó privatizációs szerződéseket, amelyekből kiderülhet, hogy ki milyen mértékben felelős a vörösiszap kapcsán kialakult katasztrofális helyzetért - közölte a zöldszervezet kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.