A rendezvényen mintegy százan vettek részt kenukkal, kajakokkal és sárkányhajókkal. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Evezős Szövetség és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett felvonulás 15 órakor indult az Újpesti-öbölből, és megkerülve a Margitszigetet a Dráva utcai kikötőhöz érkezett meg.Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese azt mondta: hasonlót szeretnének elérni, mint a kerékpáros Critical Mass esetén, azaz látványosan szeretnék növelni az evezősök számát. Két apropója van az idei Critical Massnak, az egyik, hogy idén kedvező változások történtek, üzemelni kezdett Csepelen a szennyvíztisztító, amely lényegesen javítja a főváros térségében a Duna vízminőségét, így a folyó sokkal több rekreációs lehetőséget nyújthat az itt élőknek.A másik, hogy az Európai Unió döntött az Európai Duna-régió létrehozásáról. Felhatalmazta a részt vevő országokat, hogy alkossák meg a Duna-stratégiát, amelyet ez év végéig el kell készíteni, és a jövő évben el is kell fogadtatni az Európai Parlamenttel, még az első félévben esedékes soros magyar elnökség idején. Örömmel látják, hogy a stratégia elemei, például hogy támogassák a vízi sportokat már az általános iskolában is, bekerült a stratégiába, mint ahogy az is, hogy Magyarország kitörési pontja a vízi turizmus lehet. Beliczay Erzsébet szerint ez nagyon sok mindennel összekapcsolható, az erdei iskolák üzemeltetésén keresztül a falusi turizmus felvirágoztatásáig. Egyszerre gazdasági program, munkahely-teremtési lehetőség, és olyan értelmes cél, amely az életminőséget is javítja - mondta.Az evezős Critical Mass szervezőinek javaslatai az Új Széchenyi Tervhez is szorosan kapcsolódnak. A Duna és általában az ország vizeinek páratlan sportolási-oktatási és turisztikai lehetőségeit kívánják jobban hasznosítani. Szeretnék, ha az itt élők és az ide látogatók nem csupán passzív szemlélői lennének a panorámának, a természeti adottságoknak. A Duna legyen helyszíne és eszköze a nevelésnek, az egészség megőrzésének, valamint a gazdaságnak és munkahelyek teremtésének is - hangsúlyozták.
Evezős Critical Masst tartottak a Dunán
Civilek és sportolók részvételével evezős Critical Mass felvonulást tartottak a Dunán szombat délután. A harmadik alkalommal megrendezett fővárosi evezős demonstráció célja a "szelíd" vízi sportok népszerűsítése volt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.