Tasnádi Pétert és társát zsarolás és önbíráskodás gyanúja miatt vették őrizetbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint a két férfi azzal gyanúsítható, hogy idén áprilistól szeptemberig több alkalommal, különböző sértettekkel szemben, súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével, vélt vagy valós ügyek miatt pénzt követeltek, illetve tulajdonítottak el. A rendőrök tegnapra gyűjtöttek össze olyan adatokat és bizonyítékokat, melyek alapján a két gyanúsítottat őrizetbe vették.
Tasnádi Pétert és társát a a XX. ker. Topánka utca és Ady Endre utca kereszteződésénél egy vendéglátóhelyen fogták el. Az ügyben a további eljárást a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja, és a bíróságnak előterjesztést tettek a két gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésére.
Tasnádit tavaly májusban mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság több mint tucatnyi bűncselekményben - írja a HavariaPress. A vállalkozó akkor hat év börtönt kapott egyebek közt két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, zsarolás és emberölés előkészülete miatt. Emellett elítélték közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, közveszély-okozás, rongálás, sikkasztás, csalás, magánokirat-hamisítás és néhány más bűncselekmény miatt is.
Őrizetbe vették Tasnádi Pétert - videó
Elfogták csütörtök este Tasnádi Pétert, a férfi lakásán házkutatást tartottak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.