„A nemzeti oldal nem kockáztathatja, hogy az MSZP mutyizása fennmaradjon Szegeden, így a leszerepelt polgármesternek, Botka Lászlónak mennie kell” – idézi Keresztúri Farkas Csabát a szegedma.hu. A Fidesz-közeli hírportál a bejelentés után azonnal interjút közölt a Jobbikos politikussal, amelyben a visszalépés okairól, valamint a Fidesz és a Jobbik együttműködéséről kérdezték. Keresztúri szerint, mivel a győzelemre reális esélye nincs, visszalépésével Botka László leváltását kívánja segíteni.
Keresztúri az interjúban hangsúlyozta, hogy a Fidesz jöltjét, B. Nagy Lászlót alkalmasnak tartja arra, hogy elindítsa Szegedet a gazdasági fejlődés útján. A politikus azonban arra kérte a szegedieket, hogy október 3-án szavazzanak a Jobbik egyéni jelöltjeire a városban, hogy minél erősebb frakciót alakíthasson a közgyűlésben a párt. A Jobbik jelöltje a szegedma.hu-nak azt mondta, hogy egyéni döntést hozott, nem egyeztetett a Fidesszel, mielőtt visszalépett.
Keresztúri Farkas Csaba visszalépéséről közleményt adott ki, amelyben felszólította a Fidesz miskolci polgármesterjlöltjét, hogy lépjen vissza a Jobbik javára. Közleményében így fogalmaz: " (...) bejelentem, hogy önként és egyoldalúan visszalépek a polgármester-jelöltségtől. Egyúttal felszólítom Miskolc város fideszes polgármesterjelöltjét, hogy kövesse példámat, és járjon el igaz hazafiként, hogy nemzetrontó polgármesterek ne maradhassanak hatalmon".
Keresztúri visszalépéséről a Jobbik mai szegedi sajtótájékoztatóján még nem esett szó, sőt a Délmagyarország című szegedi napilap szervezte polgármesterjelölti vitán, szeptember 27-én Keresztúri még azt mondta: „nem képzel olyat", hogy visszalépne. Arra a kérdésére, hogy rajta lesz-e a szavazólapon Keresztúri Farkas Csaba neve, Tóth Péter a párt szegedi elnöke a kampányzáró sajtótájékoztatón még igennel válaszolt - írja a Délmagyarország.
A Jobbikos jelölt visszalépését megelőzően jelent meg a városban egy felmérés, amely Botka László győzelmét jósolta Szegeden. A közvéleménykutatást végző Innoratio Kutatóintézet felmérése szerint a szegedi közgyűlésben még többségbe is kerülhet az MSZP. Eszerint a biztos szavazó pártválasztók 54,62 százaléka Botka László jelenlegi polgármestert, az MSZP jelöltjét, 41,15 százaléka pedig B. Nagy Lászlót, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltjét támogatná a vasárnapi önkormányzati választáson. A szegedi cég szeptember 10-23 között, 503 véletlenszerűen kiválasztott szegedi lakos megkérdezésével készítette reprezentatív felmérését, melynek hibahatára 4,5 százalék. A közgyűlési helyekért folyó versenyben szorosabb eredményt mutattak ki. Az MSZP jelöltjeire a biztos szavazók 43,5, a Fidesz jelöltjeire 41,87 százaléka szavazna. A Jobbik támogatottsága 5,28 százalék, az LMP-é 3,4 százalék. Ez volt az első felmérés, amely komolyabb MSZP sikert jósolt a városban, de abban minden elemző egyetért, hogy Szegeden lesz a legszorosabb a verseny az MSZP és a Fidesz között október 3-án.
A Jobbikos jelölt bejelentésére a Fidesz-KDNP közleményben reagált. A pártszövetség azt közölte, hogy Kriza Ákos Miskolcon nem lép vissza a Jobbik javára. "Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje október 3-án vállalja a megmérettetést. Programját, amely a kormány támogatását is élvezi, a miskolciakkal együtt dolgozta ki, és ez kötelezi" - áll a közleményben.
Visszalépett Szegeden a Jobbik jelöltje a Fidesz javára
A Jobbik szegedi polgármesterjelöltje visszalépett a jelöltségtől, és arra kéri a „nemzeti érzelmű szavazókat”, hogy voksukkal B. Nagy Lászlót, a Fidesz polgármesterjelöltjét támogassák október 3-án.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.