Lábady Tamás polgári tanácsa helybenhagyta a Somogy Megyei Bíróság korábbi elsőfokú határozatát, és a fiú életét kioltó két osztálytársat, valamint azok szüleit egyetemlegesen kötelezte a kártérítés, továbbá a perköltségek megfizetésére.A gyilkosság 2008. május 21-én történt. A két, akkor 10. osztályos fiú egy kaposvári tóhoz csalta társát, ott kővel, fával és egy vésővel brutálisan bántalmazták. A fiú az életéért könyörgött, de a tettesek nem kegyelmeztek neki: arcára mellmagasságból súlyos betondarabokat ejtettek, majd az eszméletét vesztő diákot a tóba dobták. Indítékuk mindössze az volt, hogy a fiú idegesítette őket. A gyilkosokat jogerősen 14 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték.Lábady Tamás indoklásában rámutatott: a tettesek szüleinek felelősségét gyermekeik helytelen nevelése alapozta meg. A fiatalok tettének körülményei az élet tiszteletének teljes hiányát mutatták. "Irgalom, könyörület, szánalom nélkül végeztek társukkal, holott a gyermek az élet érinthetetlenségét már az anyatejjel szívja magába, és tizenhét éves korára embertársaira a legnagyobb tisztelettel kell tekintenie" - fogalmazott.A bíró az alkotmányra hivatkozva utalt rá: minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődését biztosító gondoskodáshoz. A gyermek nevelését a szülő választja meg, kötelessége olyan magatartási formákat mutatni, példákat elé állítani, amelyek összhangban vannak a társadalom kívánalmaival. Megjegyezte: az elkövetők gyűlölete, brutalitása egyértelműen rossz lelki alkatra, defektusra utal, ami nevelési hiányosságokra vezethető vissza. "Nem nevelték őket oly módon, hogy ne jussanak el e brutális cselekmény megvalósításához" - mondta.Lábady Tamás szólt arról is, hogy a kártérítés összege méltányos ahhoz képest, hogy a házaspár ilyen körülmények között vesztette el tíz évi próbálkozás után, nehezen megfogant egyetlen gyermekét. Olyan emlékeik, fájdalmaik vannak, amelyektől nem lehet szabadulni, amelyek egész életükben végigkísérik őket.Az elhunyt fiú szülei a tárgyalás után azt mondták: tisztában vannak vele, hogy gyermekük haláláért nem kaphatnak igazi elégtételt. A polgári perrel a legfontosabb céljuk az volt, hogy a tettesek és szüleik még jobban átérezzék fájdalmukat, érezzék felelősségüket, felfogják cselekedetük súlyát.
Nyolcmillió forint kártérítés a meggyilkolt kaposvári gimnazista szüleinek
Jogerősen nyolcmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a 2008 májusában brutális kegyetlenséggel megölt kaposvári gimnazista szüleinek csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.