Jelentős számban vannak olyan családok, amelyek nem törődnek gyerekeik egészségével, pedig jórészt az utánuk kapott pótlékokból, segélyekből élnek - fogalmazott a miskolci civilszervezet polgármesterjelöltje. Hircsu Ákos azt is mondta: évtizedekkel ezelőtt egészségügyi szakemberek még félévente jártak iskolákba, óvodákba, megvizsgálták a gyerekeket, hogy van-e rajtuk élősködő, és ha volt, kiirtották azokat.A szegénység nem mentség arra, hogy a szülők az alapvető higiénés ellátást ne biztosítsák gyerekeiknek, a hatóságok hibája pedig az, hogy nem merik megtenni a szükséges intézkedéseket, mert a politika titkolózásra kényszeríti őket - szögezte le Hircsu Ákos.Szemes István, a Szeme képviselőjelöltje azt mondta: úgy tudja, a miskolci iskolák nyolcvan százalékában már találtak tetves gyereket, de ezt nem merik nyilvánosságra hozni, nehogy elriasszák a szülőket az adott intézményektől. Hircsu Ákos ezzel kapcsolatban megjegyezte: a problémát a meglévő jogszabályok alapján meg lehetne oldani, akár úgy is, hogy a veszélyeztetett gyereket kiemelik a családból.
Sok a tetves gyerek Miskolcon az egyik polgármesterjelölt szerint
Mind több a tetves gyerek a miskolci iskolákban, óvodákban, a társadalom és a család együttes kötelessége, hogy a tetvesedés eltűnjön az intézményekből - hívta fel a figyelmet Hircsu Ákos, a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (Szeme) polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.