"Ma reggel tudtam meg, hogy szélesebb körben nyilvánosságra kerültek azok a képek, amelyeket 11 évvel ezelőtt feleségemmel készítettünk saját magunknak, és soha nem gondoltuk volna, hogy idegen kézbe juthatnak" - mondta el a politikus hétfőn az MTI-nek.
A volt főállású, jelenleg társadalmi megbízatású alpolgármester emlékeztetett rá, hogy Meggyes Tamás polgármester házának felgyújtása előtt egyszer már névtelen levélben megküldték a képeket az esztergomi városházára "Ez csak a kezdet!" felszólítás és egy trágár szó kíséretében. A képlopás ügyében akkor ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.
Knapp János szerint a magáncélra készült képeket a laptopjáról lopták el, valószínűleg számítógépes behatolás következtében, és nem csodálkozik azon, hogy az Esztergomot lejáratni kívánó erők felhasználják.
"Inkább büszkének kellene lennem, hogy tízévnyi tevékenység után nem a munkámban találnak kivetnivalót, nem azzal támadnak" - mondta az alpolgármester.
Knapp János meztelen képei egy pornóportálon bukkantak fel. Az egészalakos meztelen képeket is tartalmazó sorozatot egy "lolkabolka" nevű felhasználó töltötte fel az oldalra.
''Számítógépes behatolás'' után pornóoldalra került az alpolgármester
Esztergom elleni politikai támadásnak tartja Knapp János, a város fideszes alpolgármestere, hogy a laptopjáról ellopott meztelen képei felkerültek a világhálóra.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.