Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szombaton az MTI-nek eljuttatott közleményében megerősítette, hogy az elkövetkező hónapokban több törvényjavaslatot nyújt be a pártszövetség a hitelesek megsegítésére. Az MSZP választmánya szombaton arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal fejezze be "időhúzó, a forint stabilitásának károkat okozó" politizálását, és hozzon olyan intézkedéseket, amelyek valódi kiutat jelentenek a devizahitelük miatt nehéz helyzetbe került családoknak. Az MSZP azt kérte, a kormány indítson átfogó programot a devizahitelesek megsegítésére - mondta Simon Gábor választmányi elnök.
Harrach Péter közleményében kiemelte: a szocialisták kormányzásuk legelején az államilag támogatott forinthitelek helyett arra kényszerítették a lakáshitelt felvevőket, hogy devizában adósodjanak e. Ezzel lehetővé tették azt a "káros folyamatot", hogy devizahitelből vagy magas kamatú forinthitelből próbálják megoldani az emberek a lakásproblémájukat.
"Ezen tények ismeretében különösen szemtelen Simon Gábor, a szocialisták választmányi elnökének szombati nyilatkozata, amelyben a jelenlegi kormányt vádolja a devizahitelesek cserbenhagyásával" - fogalmazott a kereszténydemokrata frakció vezetője. Hozzátette: a Gyurcsány-kormány által szabadjára engedett devizahitel-kihelyezésből mára több százezer családot fenyegető helyzet alakult ki, amelyet a Fidesz-KDNP-kormánynak kezelnie kell. Emlékeztetett rá, hogy a kormánypárti frakciók ezért nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoztak ki a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére.
A Fidesz-KDNP javaslatcsomagjából a következő hetekben-hónapokban törvényjavaslatok lesznek, amelyekben megtiltanák az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást, az önkényes kamatemelést, előírnák a középárfolyam alkalmazását és az ingyenes előtörlesztés lehetőségét. Kérelem esetén öt évvel automatikusan meghosszabbítható lenne a futamidő, az adóstól az aktuális piaci értéknél többet nem követelhetnének a bankok, fizetésképtelenség esetén nem kérhetnének büntetőkamatokat és más extra díjakat - sorolta a hitelesek megsegítésére tervezett kormányzati intézkedéseket a kereszténydemokrata politikus.
KDNP: szemtelen a szocialisták kormánnyal szembeni vádja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint "különösen szemtelen" az MSZP választmányi elnökének vádja azok után, hogy a szocialisták kormányzásuk legelején elvették az emberektől a támogatott forinthiteleket, s arra kényszerítették a lakáshitelt felvevőket, hogy devizában adósodjanak el.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.