Az LMP fővárosi listájának második helyén álló volt ombudsman hozzátette, reméli, kezdeményezésükhöz a többi párt politikusai is csatlakoznak. Úgy fogalmazott, jelenleg a hajléktalanok emberi jogait is korlátozni akarják, mert nem kapják meg a hajlékhoz való jogot. Feltette a kérdést, milyen társadalom az, amelyiknek legelesettebb tagjairól csak annyi jut eszébe, hogy rendészeti eszközökkel "el kell takarítani őket az útból".A képviselőjelölt közölte, örült, amikor hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök a "cigánybűnözés" kapcsán kijelentette, mindenki emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, mert az a legalapvetőbb emberi jog. Annak viszont kevésbé örül - tette hozzá -, hogy a kormányfő elfelejtette közölni a belügyminiszterrel, ez a hajléktalanokra is vonatkozik.A sajtótájékoztatón részt vett Somfai Ágnes, az LMP fővárosi listájának harmadik helyezettje; arról beszélt, hogy a hajléktalanprobléma nem rendészeti, hanem társadalmi kérdés, aminek a Belügyminisztérium javaslata az eltüntetését, és nem a megoldását szolgálja. A problémára komplex választ kell adni, ehhez hosszan tartó munkára van szükség - mondta a politikus.Somfai Ágnes ezt taglalva kijelentette, hogy több területen kell beavatkozni. Ezek között említette a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer és a krízisellátás fejlesztését. Mint mondta, már az is sokat segítene, ha ingyenes közterületi WC-ket állítanának fel.Javasolta a lakásfenntartási támogatások kiterjesztését és a lakhatási támogatások igazságos elosztását, valamint egy kiterjedt közösségi lakásszektor kialakítását. Szavai szerint az önkormányzatok hozzáállásán is változtatni kell, mert nagyon sok esetben nem támogatják a hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezetek kezdeményezéseit. Egyúttal fontosnak nevezte a foglalkoztatás és a képzés segítését.Kaltenbach Jenő a tájékoztató befejezéseként azt mondta, olyan országban, ahol "milliárdos, százmilliós sikkasztások" történnek, és ahol a pártfinanszírozás "húsz éven keresztül sötét csatornákon" keresztül bonyolódott, a hajléktalanok megsegítésére is kell hogy legyen pénz.
Számlát nyitna a hajléktalanoknak az LMP
Ha az LMP bejut a budapesti közgyűlésbe, számlát nyit, amelyre minden fővárosi képviselő havonta befizetheti a hajléktalan-probléma megoldására szánt összeget - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kaltenbach Jenő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.