Mintegy ötvenen gyűltek össze szerdán Kálmán Zsuzsanna jegyzőre várva az Erzsébet körúton. A jegyző új határozata alapján a Szimpla Kert nem tarthat nyitva éjfél és reggel hat óra között az utcán hangoskodók miatt. A demonstrálók ezt nehezményezték, ezért óriási zajt csaptak a jegyző ablaka alatt, akiről úgy tudják, ő maga kereste fel a környékbelieket a korlátozás ötletével, amely akár a messze földön híres Szimpla Kert végét is jelentheti, hiszen jelentős bevételkiesést okoz.
Az egyik konkurens vendéglátóhely vezetője szerint a kerület más szórakozóhelyeivel is előfordulhat, ami a Szimplával történik. Aki vigalmi negyedről álmodik, az nincs tisztában a valósággal, de egy mindenkinek megfelelő megállapodásra mindenképpen szükség lenne - mondta el Ongjerth Dániel, a közeli Fogasház vezetője.
A Szimpla Kert vezetői sok erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy szomszédaikkal a lehető legkevesebb összetűzésük legyen. Nyilvános vécét üzemeltettek, több nyelven is beszélő alkalmazottaik a klub előtt ügyeltek a zajszintre. Az épületből kilépő vendégeket és más hangos járókelőket is arra kérték: ne hangoskodjanak az utcán - panaszolta el a Szimpla vezetője, Zsendovits Ábel, aki Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület (AZÉRT) egyik alapítója is.
Videó: a Szimpláért demonstráltak
"A VII. kerületi önkormányzat és börtönben ülő polgármestere elkövette azt a húzást, amit senki se képzelt volna. Bezáratja a Szimpla Kert nevű szórakozóhelyet" - írta a Kettős Mérce blog. A bejegyzésből végül demonstráció kerekedett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.