Az internetes újság beszámolója szerint a helyi fideszes polgármesterjelölt és a képviselőjelöltek megbeszélésen az hangzott el, hogy "a mostani ÁSZ-vezető a Fidesz embere. Mindenki most kopogtat nála, minden polgármesterjelölt, hogy az előző szocit valamivel meg kéne zsarolni. Két-három évre visszamenőlegesen kérnek csak vizsgálatokat".A portál Németh Marica fideszes polgármesterjelöltnek tulajdonítja a kijelentést: "gyerekek, ha nem tudjuk megfogni, elbukunk, meg kell fogni ÁSZ-vizsgálattal". Ágoston Tamás mindehhez hozzáteszi: "egy általános ÁSZ-vizsgálat legyen lefolytatva Kónyban, ugyanis nem volt még nálunk ilyen sem az elmúlt években". Érdekes, hogy arra figyelnek a képviselőjelöltek, hogy az ÁSZ-vizsgálat ne tíz évre visszamenő legyen, hiszen akkor még ők voltak hatalmon, ahogy egyikük minderre rámutat - jegyezte meg a cikkben a Stop.hu.Az érintett két fideszes politikus hétfői közleményében azt írta: arról cseréltek eszmét, hogy az önkormányzat működésében általuk észlelt valószínűsíthető törvénytelenségekre fel kell hívniuk a figyelmet. "Sajnáljuk, hogy ezt a kérdést az elhangzottak szerint közelítettük meg, de szándékunk tiszta, hiszen önkormányzati képviselőként kötelességünk is a közpénzek törvényes felhasználásának biztosítása, és szükség esetén a jogállam törvényességéért felelős intézményeinek tájékoztatása. Erről a jogunkról és kötelességünkről a jövőben sem kívánunk lemondani" - írták.A Stop.hu a cikkben kitért arra, hogy a megbeszélés résztvevői szerint az már nem lényeges, lesz-e eredménye az ÁSZ vizsgálódásainak. Amint Ágoston Tamás a hangfelvételen kijelenti: "ha a választások előtt egy héttel indul el, nekünk az is nagyon jó, és nem is akarunk eredményt a választásokig". (...) "Arra mondtuk azt, hogy nekünk az is jó, ha elkezdenek vizsgálódni, és azt mondta erre Alpár, hogy azt garantálom, hogy a faluban az látványos lesz."A felvételen emlegetett Alpár Gyopáros Alpár, aki a csornai választókörzet fideszes képviselője. Ezt valószínűsíti, hogy a beszélgetésen hallható utalás Áder Jánosra is, aki szintén csornai, és Gyopáros elődje volt a parlamentben: "Alpár (...) felhívja a Jánost, az Ádert, az Áder viszont állítólag puszi barátságban van ezzel az emberkével (az ÁSZ elnökével - a Stop.hu szerkesztőjének megjegyzése) és megpróbálnak valamit, hogy kicsit kotorjon".A cikk e részével kapcsolatban a fideszes képviselők leszögezték, hogy sem Gyopáros Alpárt, sem Áder Jánost a vizsgálat kezdeményezésével és lefolytatásával kapcsolatban nem keresték meg, és nevük említését ebben az összefüggésben sajnálatosnak tartják, ezért megkövetik őket."A szabálytalanságokra állampolgári bejelentés útján fogjuk felhívni az illetékes hatóságok figyelmét" - zárták közleményüket a kónyi választás fideszes jelöltjei.
Magyarázkodásra kényszerültek a fideszesek a kónyi hangfelvétel miatt
Az önkormányzat működésében "általunk észlelt valószínűsíthető törvénytelenségekre fel kell hívnunk a figyelmet" - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a kónyi önkormányzati választás két fideszes jelöltje. Ágoston Tamás képviselő- és Németh Marica polgármesterjelölt ezzel a Stop.hu portálon vasárnap megjelent cikkhez csatolt hangfelvételre reagált, amelyen szavaikból az hallható ki, hogy ellenfeleik lejáratására az Állami Számvevőszéket akarják felhasználni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.