Dankóné Nagy Éva elmondta: éjjel fél három körül két gépkocsival érkezett a nő lakásához 32 éves nagylóci volt férje és annak kilenc férfi ismerőse. Asztallábakkal és egyéb eszközökkel törték be az ingatlan három épületének ablakait, az egyik épület berendezési tárgyait összetörték, az ott lévőket fenyegették és bántalmazták. Egy 25 éves férfi súlyos, két másik férfi és egy nő pedig könnyű sérülést szenvedett.A bátonyterenyei rendőrök rövid időn belül elfogták a teljes elkövetői kört, a tíz, 27 és 37 év közötti őrhalmi és nagylóci férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki. A nyomozást szakértők bevonásával folytatják.
Ismerőseivel szétverte volt feleségének házát
Egy férfi kilenc ismerősével állított be volt feleségéhez kedden éjszaka Rákóczibánya gyularakodói településrészére; a ház berendezési tárgyait összetörték, és megverték az ott lakókat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.