A térinformatikusként dolgozó 35 éves Keresztes László Lóránt a párt csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta: mielőtt az LMP-hez való csatlakozott volna, nem politizált. Hangsúlyozta, hogy megválasztása esetén konstruktív, együttműködő polgármester lenne, aki szakértő csapattal dolgozna a város fejlődéséért.Óvári Csaba, a párt baranyai szóvivője elmondta, hogy az LMP megyei listát is állít, melyet Ladányi Attila zoopedagógus, korábbi országgyűlési képviselőjelölt vezet.Ladányi Attila kitért rá, hogy a kampány során szeretnék a vidék lakosságát megszólítani, a megyei közgyűlésbe jutva pedig - a zöld érdekek képviselete mellett - javítani a megye közlekedései feltételein és a foglalkoztatáson. Emellett feladatuknak tekintik, hogy a jelenleginél szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a pécsi és a megyei önkormányzat között. Óvári Csaba reményét fejezte ki, hogy az LMP a pécsi és a baranyai közgyűlésben is több mandátumot szerez majd az októberi választásokon.
Keresztes László az LMP pécsi polgármesterjelöltje
Keresztes László Lórántot jelöli polgármesternek, és minden körzetben indít képviselőjelöltet a Lehet Más a Politika (LMP) Pécsen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.