A tárca nyár óta tárgyal a szolgáltatókkal és kereskedőkkel. A Híradó idézte a Magyar Nemzetet, a napilap arról írt, hogy a szolgáltatók is tettek javaslatokat a költségcsökkentésre, például azt, hogy a kihasználatlan ügyfélszolgálatokat bezárnák, vagy rövidebb ideig tartanák nyitva.
A Híradó információi szerint a szolgáltatók javaslatai között szerepel az is, hogy ne 90 napon, hanem 60, vagy akár már 45 napon belül ki lehessen kötni a gázt a nemfizető fogyasztóknál. Így akarnák elérni, hogy a hátralékosok minél gyorsabban törlesszék a tartozásaikat, hiszen így a szolgáltatók is hamarabb a pénzükhöz jutnának. Völner Pál kifejtette: közel a megegyezés a gázszolgáltatókkal, méghozzá olyan, amely garantálja, hogy ősszel nem lesz gázáremelés. A kormány egyszerre szeretné elérni, hogy ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek - tette hozzá az infrastruktúráért felelős államtitkár.
A gázárakat eddig negyedévenként felülvizsgálták. A minisztérium már nyár óta tárgyal a gáz-nagykereskedővel, az E.On-nal arról, hogy az egyes gázszolgáltatók a mostaninál alacsonyabb áron vásárolhassák az import gázt. Így ősszel a lakossági árakat - az olaj drágulása és a dollár árfolyamának ingadozása ellenére - sem kellene emelni.
Völner Pál azt mondta: "a nagykereskedővel a vége felé járunk a tárgyalásoknak, hogy hogyan lehet ezt a bizonyos ármixet kialakítani az importárnál, ami a szolgáltatók számára egy alacsonyabb árú beszerzést biztosítana."
A cégek bezárnák a kihasználatlan ügyfélszolgálati irodákat, emellett szigorúbb büntetéseket szeretnének az energialopások ellen. A Híradó szerint a kormány legkésőbb a fűtési szezon kezdetére szeretne megállapodni a szolgáltatókkal.
Az MSZP a Híradóval azt közölte: támogatják, hogy a kormány igyekszik féken tartani a gáz árát, mert - ahogy fogalmaztak, ez egy nemzeti ügy.
Szinte biztos, hogy ősszel nem drágul a gáz
Szinte biztosra vehető, hogy ősszel nem drágul a gáz - mondta az MTV Híradónak Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gázszolgáltatókkal tárgyaló államtitkára szombaton.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.