A nyomozás adatai szerint az ötvenéves nő és férje péntek hajnalban nagymágocsi otthonukban veszekedett - mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az 51 esztendős férfi, hogy végett vessen a szóváltásnak, autójával el akart menni otthonról. Az asszony, hogy megakadályozza férje távozását, leöntötte benzinnel a gépjárművet, a gyúlékony anyagból azonban ruhájára is bőven jutott. Amikor a nő leült az útpadkára, rá akart gyújtani, benzinnel átitatott ruhája azonban rögtön lángra kapott. Miután a keletkezett tűzet eloltották, a férj úgy döntött, nem értesítik a mentőket. Az asszony végül mentőhelikopterrel került egy budapesti kórházba, miután egy munkatársa meglátogatta, és segítséget hívott. Az asszony testfelülete 20 százalékán szenvedett első- és másodfokú égési sérüléseket - tudatta a szóvivő.
Nem hívott mentőt súlyosan megégett feleségéhez egy férfi
Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult eljárás azzal a nagymágocsi férfival szemben, aki egy szóváltást követően nem hívott mentőt súlyosan megégett feleségéhez - közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.