A házi őrizet meghosszabbítását a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta és ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megalapozottnak találta - olvasható a Fővárosi Bíróság csütörtöki közleményében. Hozzátették: a főügyészség továbbra is nyomoz a nagy összegű végkielégítések és a különböző megbízási és vállalkozási szerződések ügyében. Számos tanút kell kihallgatni, ami hosszabb időt vesz igénybe - írták. A végzés nem jogerős.Szalainé Szilágyi Eleonóra ez év január elején került előzetes letartóztatásba, majd május elejétől házi őrizetben van.A BKV volt humánpolitikai igazgatójának 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést fizettek, majd havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta 2009. július 27-ig, amikor Szalainé felmondott a közlekedési társaságnál.
BKV: Szalainé házi őrizetben marad
Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb november 4-ig házi őrizetben marad Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója, mivel a bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, vagy a tanúk befolyásolásának veszélye.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.