A közlemény szerint a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya 2008. május 15-e óta folytatott nyomozást jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett csalás, illetve gazdasági vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.Az eljárás során kiderült, hogy egy helybeli férfi egyéni vállalkozóként Baján létrehozott egy hitelügynökséget, amely kezdetben kizárólag pénzintézetek által nyújtott hitelek közvetítésével foglalkozott, ám 2006 végétől befektetési lehetőséget is ajánlott több magánszemélynek. A gyanúsított azt mondta ügyfeleinek: az általuk átadott összeget befekteti és az után a banki kamatoknál magasabb hozamot biztosít számukra. Ezekről az ügyletekről az érintett partnerekkel kölcsön- vagy megbízási szerződéseket kötött.Amikor a befektetők a szerződésben megjelölt határidők letelte után ki akarták venni a pénzüket, azzal a férfi nem tudott elszámolni. Folyamatosan hitegette megbízóit a kifizetés időpontjáról, illetve annak módjáról. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított az ügynökség 180 ügyfelének összesen mintegy 500 millió forintos kárt okozott.Időközben arra is fény derült, hogy a férfi, illetve az általa létrehozott vállalkozás a befektetési és hitelezési tevékenységhez pénzintézeti engedéllyel nem rendelkezik, ilyet nem folytathat. Ennek ellenére az iroda helyi lapokban, valamint az interneten egyaránt hirdette magát, ezzel is megtévesztve ügyfeleit. A banki rendszerekben történő lekérdezésekhez anyagi ellenszolgáltatás fejében egy banki alkalmazott is segítséget nyújtott, aki később a munkahelyéről történő eltávolítása után az ügynökség alkalmazottja lett.A bajai férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Vele és társával szemben az eljárás során keletkezett nyomozati iratokat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vádemelési javaslattal küldi meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek – áll a közleményben.
Félmilliárdot csalt ki ügyfeleitől egy bajai férfi
Csaknem kétszáz embertől összesen mintegy félmilliárd forintot csalt ki fiktív hitelügynökségén keresztül egy bajai férfi, akinek az ügyében két éve tartó nyomozás zárult le a napokban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.