A tiszaföldvári férfi kedden vette észre, hogy a lakásában lévő, falba rögzített trezorból hiányzik megtakarított 3,6 millió forintja, ezért bejelentést tett a helyi rendőrőrsön.A nyomok alapján feltételezhető volt, hogy a sértettet nem idegen behatoló, hanem a mostohafia lopta meg. A feltevés utóbb be is igazolódott, sőt időközben az is kiderült, hogy a 14 éves fiú és két társa a pénzt néhány ezer forint híján elköltötte. Az összevásárolt holmit - egyebek mellett motorkerékpárokat, márkás ruhaneműt, drága mobiltelefonokat - különböző helyekre elrejtették. Akadt olyan telefon, amelyet a rendőrök a kukoricásban találták meg. Mindhárom elkövetőt elfogták és őrizetbe vették.
Milliókat lopott mostohaapjától egy fiú
Egyetlen nap alatt kézre került az a fiú, aki társaival több millió forintot lopott tiszaföldvári mostohaapjától, majd a pénzt szinte az utolsó fillérig elköltötték.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.