Budai Gyula a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a birtokában lévő CD-k - amelyek két vagyontanácsülésről készültek - azt támasztják alá, hogy Sukorót illetően "kormányzati megrendelésre történtek a dolgok, a telekcsere központi utasításra történt", az értékbecslést érintően pedig olyan döntés született, amellyel a pilisi és az albertirsai ingatlanokat felül-, míg a sukorói területet alulértékelték. Két értékbecslés készült, az értékek között pedig elég jelentős eltérés van - mondta.Az egyik felvételről szólva a miniszterelnöki megbízott megjegyezte, amikor az ingatlanok értékbecsléséről van szó, akkor Tátrai Miklósnak, a vagyonkezelő korábbi elnökének utasítására körülbelül nyolc percre kikapcsolják a hangrögzítőt. Ez azt igazolja - folytatta -, hogy egy olyan értékbecslést terjesztettek a vagyontanács elé, amely valótlan tartalmú volt. Budai Gyula kérdésre azt mondta: az értékbecslésről tudnia kellett Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is. A nevük a felvételen nem szerepel.A két CD tartalmát azért nem hozták nyilvánosságra, mert az a nyomozás érdekeit veszélyeztetné - indokolta a politikus. A hangfelvételek mellett Budai Gyula átadta a vádhatóságnak az ITD Hungary által készített hatástanulmányt is.Ezek az iratok - amelyek eddig nem álltak az ügyészség rendelkezésére - egyrészt azt igazolják, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány megpróbálta lehetetlenné tenni a nyomozást, másrészt pedig azt, hogy az ügy megindulása után a minisztériumok és a hivatalok próbálták eltüntetni azokat az iratokat, amelyek az ügy szempontjából releváns tényeket tartalmaznak - vélekedett a megbízott. Szerinte a Sukoró-ügyben semmi nem történhetett Gyurcsány Ferenc tudta nélkül. Budai Gyula hozzátette, minden héten fognak valamilyen "újdonsággal" szolgálni Sukoró ügyében.A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Vagyongazdálkodási Tanács.A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King,s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található - összesen 183 hektáros - gyümölcsöseit.A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta nyomoz ismeretlen tettes ellen a King's City kaszinóberuházáshoz köthető sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok cseréje ügyében.
Budai minden hétre ígér valamit Sukoró-ügyben, most hangfelvételekkel állt elő
Két olyan hangfelvételt adott át Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán az ügyészségnek, amely szerinte egyértelműen azt bizonyítja, hogy a sukorói telekcsere-szerződés ügyében "központi kormányzati utasításra történtek a dolgok".
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.