A lapnak Nádas Zoltán, a társaság képviselője elmondta: a tervek szerint mintegy 600 millió forintos programot több ütemben szeretnék megvalósítani.Először csupán egy 600 négyzetméteres csarnokot, illetve a legszükségesebb kiszolgáló létesítményeket kívánják tető alá hozni, ahol többek között pálinkafőző berendezések alkatrészeit gyártanák, mintegy 20-25 dolgozót foglalkoztatva. Ugyanakkor az elképzelések között egy kisebb logisztikai központ, illetve egy komplett berendezéseket gyártó üzem létesítése is szerepel, amely egy-másfél év múlva akár 45-50 dolgozónak is munkát adhat.
Már tervezik az első pálinkafőzőgyárat
Elektromos háztartási gépek alkatrészei mellett kisüzemi pálinkafőző berendezések, illetve ezek alkatrészei is készülnek majd abban az üzemben, amelyet várhatóan az M6-os autópálya mellett, egy kéthektáros területen kíván felépíteni a két német és egy szlovén társaság által létrehozandó Mecseki Elektronika Kft. - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.