Az eseményen - amelyen az Országos Meteorológiai Szolgálattal (OMSZ) közösen az új légszennyezettséget előrejelző rendszert mutatták be - Ikvai-Szabó Imre úgy fogalmazott: az egyhangúlag elfogadott rendelet szerint a fekete és piros matricájú járművek használatának szüneteltetését kérheti a főpolgármester a szmogriadó tájékoztatási fokozatától kezdve, a riasztási fokozatban pedig megtilthatja azok közlekedését.Erre a változtatásra azért van lehetőség, mert megváltozott a kétszintű, sárga és zöld jelzések rendszere, amely helyett már négy színnel jelölik a járművek környezetvédelmi tulajdonságát, így lehetővé vált a forgalomkorlátozás alapelvének módosítása, egy szakszerűbb megoldás bevezetése - mondta. Ez azt is jelenti, hogy a jelenleg sárga matricával ellátott autókat átmenetileg a riasztási fokozatban is lehet használni, amíg a következő műszaki vizsgán az új rendszerbe illeszkedő jelzést nem kapnak.Új szabályként a főpolgármester azt is kérheti, hogy az autósok gépjárművük haladási sebességét 20 km/órával csökkentsék, kivéve ott, ahol 30 km/óra vagy annál kisebb a megengedett legnagyobb sebesség. Erre a rendelkezésre főként a téli időszakban lehet szükség.Az új rendelet emellett 2011. december 1-jétől megtiltja az avar és a kerti hulladék elégetését - jelentette ki a politikus. November 30-ig ezeket elégetni kizárólag hétfőtől szombatig, 10 és 15 óra között lehet - tette hozzá. A szabályozás értelmében az égetés tilos a Hungária körúton belül, valamint közterületen, egészségügyi, szociális, gyermek-, ifjúsági, nevelési és oktatási intézmények, nyitott sportlétesítmények, szabadidőközpontok és egyházi intézmények 100 méteres körzetében, azok működési időtartama alatt.Az avarról és kerti hulladékról így elsősorban helyben komposztálással kell gondoskodni, vagy a háztartási hulladéktól elkülönítve, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által külön erre a célra forgalmazott zsákban kell összegyűjteni azt, amelyet a közszolgáltató elszállít - tájékoztatott a főpolgármester-helyettes. Az avarégetésre vonatkozó rendelkezések megszegőivel szemben 30 ezer forint, a gépjárművek esetében pedig 100 ezer forintig terjedő bírság szabható ki a megfelelő kormányrendeletek előírásai alapján.Az eseményen Ikvai-Szabó Imre beszélt a Fővárosi Önkormányzat és az OMSZ együttműködésével létrejött szmogriadó-előrejelző rendszerről is, amely két napra előre mutatja a főbb légszennyező anyagok koncentrációjának alakulását. Ezzel a fejlesztéssel "picit előrébb járunk Európánál" - mondta a főpolgármester-helyettes.A rendszer a budapesti forgalmi adatok és a főbb ipari létesítmények kibocsátását, valamint a meteorológiai helyzet változását figyelembe véve grafikonok és táblázatok segítségével mutatja meg a levegőminőség várható alakulását, így figyelmeztet a riasztási küszöbértékek esetleges elérésére - emelte ki Bozó László, az OMSZ elnöke. Hozzáfűzte: a fejlesztés azért is szükséges volt, mert a levegőminőség is befolyásolhatja az emberek komfortérzetét.Az előrejelző rendszer a légszennyezettségi helyzet téli és nyári változatánál egyaránt alkalmazható - hangsúlyozta az OMSZ elnöke. A jövőre nézve megjegyezte: a továbbfejlesztésére is rengeteg lehetőség kínálkozik. Bozó László elmondta: a legfrissebb levegőminőségi adatok megtekinthetők az OMSZ honlapján.
Pénteken lép életbe a szigorított fővárosi szmogrendelet
Pénteken lép érvénybe a megújított budapesti szmogrendelet, amelynek értelmében a szmoghelyzet riasztási fokozatában már nem a páros és páratlan rendszám alapján korlátozzák az autók közlekedését, hanem a környezetvédelmi plakettek színe szerint - közölte Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.