A rendőrt - aki a XIV. kerületi, zuglói rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot - múlt pénteken gázolta halálra egy férfi egy autós üldözés után Budapesten. A hamvasztás utáni búcsúztatáson részt vett Pintér Sándor belügyminiszter - aki egy szál virággal érkezett -, jelen voltak az országos és a budapesti rendőr-főkapitányság vezetői. Képviseltették magukat az ország rendőr-főkapitányságai és a társszervek is (vám- és pénzügyőrség, tűzoltóság). Érkeztek politikusok, országgyűlési képviselők, településvezetők. A rendőrségi állománytól mintegy másfél ezren voltak jelen a temetőben, amelyhez kiemelt rendőri ellenőrzésen át lehetett eljutni.A főhadnagy hamvait görög katolikus szertartás szerint szentelték fel, majd a polgári búcsúztatás során Szepesiné Urbán Gabriella, a család egyik barátja méltatta a hősi halált halt rendőrt. Mint elmondta, Radovic Dusán szolgálatteljesítés közben hunyt el, felesége ugyancsak a zuglói rendőrkapitányság munkatársa, kislányuk 2,5 éves.MTIKrammer György rendőr ezredes, a XIV. kerület rendőrkapitánya búcsúztatójában azt mondta, hogy Radovic Dusán jó rendőr és jó barát volt, folyamatosan képezte magát, többször részesült elismerésben. Hozzátette: sajnos olyan világban élünk, amelyben nincs értékrend, ezért történhetett meg ez a tragédia. Kitért arra, hogy a rendőrség egy nagy család, össze kell fogni valamennyiüknek, hogy segítsék elhunyt kollégájuk hozzátartozóit.Tóth Tamás rendőr ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya azt mondta: alig pár héttel a megbízása után nem számított arra, hogy egy ilyen tragikus eseményen kell részt vennie. A rendőr az esküjének a valódi tartalmával akkor szembesül igazán, amikor ehhez hasonló eset történik; Radovic Dusán életét adta hivatásáért - tette hozzá. A búcsúztatás során helikopterek tettek tiszteltkört a temető fölött, amikor a rendőr urnáját elhelyezték, a díszszázad pedig sortűzzel tisztelgett Radovic Dusán emléke előtt.Radovic Dusán 30 esztendős volt. 1980-ban született, általános iskolai és középiskolai tanulmányait Ózdon végezte, majd a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola elvégzése után Budapestre került; 1999 óta a zuglói rendőrkapitányság állományához tartozott. Múlt pénteken vesztette életét, amikor Budapesten, a Keleti pályaudvarnál egy BMW - amelyet a rendőrök üldöztek - elütötte. Az elkövetőt a XIV. kerületben akarták megállítani, de az továbbhajtott, végül a IX. kerületben, a Gubacsi úton sikerült feltartóztatni. A sofőrt a rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés és közúti veszélyeztetés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte.Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére Radovic Dusán rendőr zászlóst rendőr főhadnaggyá léptették elő.
Másfélezer ember búcsúztatta a meggyilkolt rendőrt
Végső nyugalomra helyezték Radovic Dusán rendőr főhadnagyot csütörtökön a Borsod megyei Ózdon, a Gyári temetőben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.