A károsult bejelentése nyomán indult nyomozás az ügyben sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ékszerész ugyanis egy kecskeméti férfitől még 2007 októberében vett át feldolgozásra 150 gramm tömegű, különféle 14 karátos arany ékszereket Kiskunfélegyházán levő műhelyben. Az 1,2 millió forint értékű áruval viszont azóta sem tudott elszámolni - mondta az őrnagy, aki hozzátette: az ékszerész jelenleg nem elérhető, ismeretlen helyen tartózkodik.
Több mint egymillió forint értékű arannyal lépett meg egy ékszerész
Sikkasztással gyanúsítják azt az ékszerészt, aki feldolgozásra átvett arany ékszerekkel együtt tűnt el Kiskunfélegyházáról - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.