Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti tájékoztatóján kiemelte: az augusztus 20-i ünnep némileg visszafogottabb lesz a korábbiaknál, a jótékonyság és a méltó ünneplés jegyében zajlik majd, az elsődleges szempont pedig a biztonság. Aláhúzta: a Farkas Mihály vállalkozó által vezetett Kopula Kft. teremti meg a tűzijáték technikai feltételeit és kivitelezi azt; ennek értéke nettó 50 millió forint, a KIM e költségek áfáját vállalta át.Az EDEX Hungary Kft.-ből, a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ből, illetve GEM Rendezvénytechnikai és Szolgálgató Kft.-ből szerveződött konzorcium pedig - bruttó 70 millió forintért - zárt, meghívásos közbeszerzési pályázaton nyerte el az ünnep "szervezeti elemeinek" biztosítását.
Döntött a kormány: 130 milliót költ "visszafogott" ünneplésre
A kormány szerdai ülésén elfogadta az idei augusztus 20-i ünnep programját; a kormányzati kommunikációs államtitkár aláírta a szerződést a tűzijátékot rendező szombathelyi Kopula '96 Kft.-vel. és az állami, a rendezvény biztosításáról szóló feladatok kivitelezését végző konzorciummal is. Az összesen 150 millió forint értékű rendezvényből az államot 120-130 millió forint terheli.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.