Tavaly rendeztek először jótékonysági bringatúrát a Balaton körül, amelyen tandemekkel látó és vak, illetve gyengénlátó gyerekek, fiatalok és különböző pártok képviselői vettek részt magánemberként, a látáskárosult gyerekek részére gyűjtve adományokat. Akkor több mint száz résztvevője volt a jótékonysági akciónak, idén hasonló vagy még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.
A tavalyi adományokból 1,5 millió forint értékben kaptak tandemkerékpárokat a vak és gyengénlátó gyerekek. Az idei akcióval a balesetben megsérült fiatalok életkörülményein kíván javítani javítani az SOS Magyarország Jótékonysági Mozgalom a Közlekedési Sérültek Alapítványán keresztül (Az alapítvány számlaszáma: K&H 10402908-50494956-51521020, honlapja http://www.kozlekedesibaleset.hu).
Mint azt Lászlóvári T. Csongor kifejtette, az adományokból taneszközöket, játékokat, számítógépeket, speciális kerékpárokat és készségfejlesztő gépeket vásárolnak. A kómában lévőknek tisztálkodó eszközöket, valamint elektromos mozgatható ágyakat terveznek beszerezni, továbbá anyagi segítséget kívánnak nyújtani az árván maradt családtagoknak is. Az akció során összegyűjtött adomány minden fillérjével elszámol a szervező mozgalom felé a támogatott alapítvány - mondta a főszervező.
Idén a borászok is beszálltak a támogatók közé. Hét magyarországi neves borászat 200 ezer forinttal támogatja a rászorulókat. Az akcióban, ha csak egy-egy távon is, de újra együtt tekernek majd különböző parlamenti pártok képviselői, és más politikusok. Részt vesznek a túrán más országból érkezők, valamint vak fiatalok is, akik idén a balesetben sérültekért bringáznak. A túrát támogatják a kortárs képzőművészek is, akik megvásárolható festményeikből származó bevételeiket ajánlották fel a kitűzött célra. (A művek megtekinthetők a http://www.adventart.hu/kepvasar.html honlapon.)
A jótékonysági bringatúra augusztus 7-én délelőtt 9 órakor indul a siófoki víztoronytól. A résztvevők két nap alatt biciklizik körbe a Balatont. Az eseményről további részleteket a www.bringato.hu honlapon lehet olvasni.
Jótékonysági bringatúra: egy célért tekernek különböző pártok képviselői
Idén a balesetben megsérült gyerekekért tekernek augusztus első hétvégéjén a Balaton körül egy jótékonysági bringatúrán résztvevők, köztük a különböző parlamenti pártok, valamint a tavaly hasonlóan megsegített vak fiatalok képviselői is - számolt be Lászlóvári T. Csongor főszervező szerdán az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.