A kabinet május 29-i megalakulása óta mindössze egy olyan hét volt, amikor nem üléseztek a kormány tagjai. Kihelyezett tanácskozás egy volt az elmúlt két hónapban: Lovasberényben június első hétvégéjén többek között a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatokról egyeztettek.
Az üléseken a kormányfőn és a minisztereken kívül rendszerint részt vett Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár, Nagy Anna kormányszóvivő, valamint Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
A nyár hátralévő részében tervezett kormányzati munkarenddel kapcsolatban az MTI úgy értesült, Orbán Viktor azt kérte, augusztus 20-25-ig vegyék ki szabadságukat a munkatársak.
A törvény-előkészítés nyáron sem szünetel, bár az intenzitása csökken - fogalmaztak az MTI-nek nyilatkozó kormányzati források, akik a nyár témái között elsődlegesen az árvízi helyzetet és az augusztus 20-i nemzeti ünnep megrendezését említették.
Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy egyéb ügyek is terítékre kerülhetnek. Így például olyanok, amelyek Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos tevékenységéhez köthetők, és amelyekkel kapcsolatban bejelentések is várhatók.
Nyáron is ülésezik a kormány
Három ülést tart a nyár hátralevő részében a kormány az előzetes tervek szerint: július 28-án, augusztus 11-én és 25-én - tájékoztatta a kormányzati kommunikációs államtitkárság az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.