A magyar miniszterelnök a német konzervatív újság főszerkesztőjének, Thomas Schmidnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében. "Ha egy szlovák, aki Magyarországon él, szlovák állampolgárságot akart, semmi nem állt az útjába" - utalt rá a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ugyan ez vonatkozik a Magyarországon élő románokra, vagy szerbekre és horvátokra is. Csak egy ország, mégpedig Magyarország nem oldotta meg ezt a problémát eddig - jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "most ezen változtattunk". Orbán Viktor hozzáfűzte, hogy az így szerzett magyar állampolgárság nem jelenti választói jog biztosítását is.
A szlovák reagálással, illetve azzal kapcsolatosan, hogy a Szlovákiában élő magyarok automatikusan elveszítik szlovák állampolgárságukat, Orbán Viktor emlékeztetett: az új szlovák miniszterelnökkel, Iveta Radicovával megállapodott abban, hogy ismét felveszi a munkát az a közös kormánybizottság, amelynek keretében tisztázni lehet ezeket a kérdéseket, illetve javaslatokat terjeszthetnek elő a megoldásra. "Egy éven belül visszatérünk a kérdésre" - jelentette ki a miniszterelnök.
A tekintélyes német lap vezető újságírójának arra a kérdésére válaszolva, hogy a külföldiek számára érvényben lévő magyarországi földvásárlási tilalom miként egyeztethető össze az Európai Unió nyitottságának szellemével, a kormányfő utalt arra: Magyarországnak olyan szerződése van az unióval, amely nem engedélyezi a külföldiek magyarországi földszerzését. A törvény alapjául az a tény szolgál, hogy vannak olyan országok - köztük Magyarország -, amelyekben a föld jóval olcsóbb, mint más államokban. "Amennyiben az árak ezen a piacon egységesek lennének, lehetőség nyílna e szabályozás megváltoztatására" - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta. "Üdvözöljük, ha külföldiek Magyarországon cégeket alapítanak". Ennek kapcsán utalt arra, hogy az európai vállalatok új technológiákat hoznak az országba, ami - mint rámutatott- "jóval olcsóbb annál, mintha a szóban forgó technológiákat nekünk kellene kifejleszteni". Kiemelte azt is, hogy a külföldi vállalatok egyben munkahelyeket teremtenek. "Örömmel várjuk a német vállalatokat is" - fűzte hozzá.
Afganisztánról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország kész jelenlegi kontingensének növelésére. Ennek kapcsán utalt arra, hogy az afganisztáni kérdést központi kérdésnek tekinti. A kormányfő szerint a NATO-ról, illetve ténylegesen arról van szó, hogy a nyugati civilizáció biztonsága az atlanti szövetségen áll vagy bukik. Ezért Magyarország is hozzá kíván járulni a biztonságot célzó erőfeszítésekhez - szögezte le a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy csak egyetlen egy határ létezik, ez pedig a költségvetés.
Orbán Viktor az újság kérdésére válaszolva visszaemlékezett az 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén történtekre. Nagy Imre 1956-ban miniszterelnökként a forradalom oldalára állt és többpárti kormányt hozott létre - emlékeztetett, utalva az akkori kormányfő későbbi letartóztatására, illetve kivégzésére is. Mindezzel összefüggésben úgy értékelte: "Úgy vélem, hogy az újratemetés országunk számára még fontosabb volt, mint a vasfüggöny lebontása". "Tényleges változás nem történhetett volna Magyarországon az alapvető erkölcsi kérdések tisztázása nélkül" - fűzte hozzá. Ennek kapcsán pedig arra utalt: a civilizáció első törvénye arról szól, hogy a halottakat el kell temetni. A halottakat is megilleti az emberi méltóság - fogalmazott a miniszterelnök.
Saját akkori szerepéréről szólva Orbán Viktor úgy emlékezett: "250 ezer ember előtt a keleti blokkban elsőként követeltem, hogy a szovjet hadsereg vonuljon ki Magyarországról". "Erre egész életemben büszke leszek, habár talán egyszerűen csak szerencsém volt" - fűzte hozzá a miniszterelnök.
A Die Welt ezt követően arról kérdezte a kormányfőt: miként lehetséges, hogy az "egykori kommunista diktátor", Kádár János a felmérések szerint a szabadságszerető magyarok körében az ország 20. századi legrokonszenvesebb politikusának számít? A miniszterelnök szerint "a halottaknak mindig van egy előnyük az élőkkel szemben". "Az ember szelídebben tekint rájuk, és hajlamos arra, hogy megszépítse a dolgokat" - fogalmazott Orbán Viktor, úgy vélekedve, hogy a halál jobbá teszi az utókor ítéletét. "Minden politikussal így történik ez, egyszer majd velem is" - fűzte hozzá.
Arra a kérdésre válaszolva, vajon becsüli-e a Berlinben élő, egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas írót, Kertész Imrét, Orbán Viktor elmondta: személyesen ismeri őt, ott volt, amikor az író egy magyar állami kitüntetést vett át. "Amikor Kertész Imre megkapta a Nobel-díjat, levelet váltottunk" - emlékezett vissza a kormányfő, hangsúlyozva: "Válaszát azon értékes kéziratok között őrzöm, amelyek birtokomban vannak". "Kertészt Magyarországon gyakran támadják. Remélem, hogy ismét megtalálja majd azt az alkotói nyugalmat, amelyre az íráshoz szüksége van" - jelentette ki a miniszterelnök. Az Orbán Viktorral készült interjú második részét a Die Welt hétfői számában közli.
Orbán: Az állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése miatt volt szükség
A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában (Welt am Sonntag) megjelent interjújában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.