A politikus a titkos szavazáson 304 igen és 50 nem szavazatot kapott. Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament. Az új házelnöknek gratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a frakciók képviselői.A szocialista frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult néhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az Országgyűlés elnökének megválasztást.Kövér Lászlónak tapsolnakStiller ÁkosAz Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké választotta a parlament. A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte: vállalja a tisztséget.Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a Fidesz-KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását.Kövér László 1990 óta tagja az Országgyűlésnek.
Kövér László az Országgyűlés új elnöke
Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.