A "végsőkig feszített" gazdálkodás ellenére is 2,8 milliárd forint hiányzik a bírósági költségvetéséből, és külső forrás bevonása nélkül év végére csődbe mehetnek egyes bíróságok - fogalmazott Baka András.Miközben az idei költségvetés gyakorlatilag megegyezik a 2004. évivel, azaz mintegy 65 milliárd forint, addig az ügyek száma azóta harmadával, 1,2 millióról 1,6 millióra emelkedett. Az elmúlt hat év bírósági költségvetéseiben sem az infláció, sem az energiaárak emelkedése nem jelent meg, de még a bírói illetménytáblában a törvény által kötelezően előírt 3 évenkénti előresorolást is a bíróságoknak kellett kigazdálkodniuk, miközben tervezett bevételeik nem elhanyagolható része behajthatatlan követelés - mondta.Az ország bíróságai hozzávetőleg azonos helyzetben vannak, ez is jelzi, hogy nem az egyes bírósági vezetők gazdálkodásával van a gond - jegyezte meg a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.A bírósági fejezet költségvetését éveken át - az anyagi, költségvetési függetlenség jegyében - az OIT önállóan készítette és nyújtotta be az Országgyűléshez, ám épp a legutóbbi alkalommal, tavaly augusztusban, már Baka András időszakában, visszatértek a korábbi, a Pénzügyminisztériummal közös tervezéshez, egyeztetéshez.Baka András szerint az OIT által készített önálló költségvetési javaslat mit sem ér, ha nincs kormányzati, jogalkotói akarat annak támogatására. Ezért inkább idén is újra megpróbálnak egyeztetni a pénzügyi kormányzattal, hogy meggyőzzék a bíróság jogos költségvetési igényeiről. A most kialakuló csőd közeli helyzet ugyanis egyértelműen jelzi, hogy a bíróságok alulfinanszírozása már az állampolgárok jogos érdekeit veszélyezteti - mondta a főbíró.
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI érdeklődésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.