A radarállomás felállítása elengedhetetlenül fontos az ország biztonságának és szuverenitásának szempontjából. "Egész egyszerűen látnunk kell, hogy mi történik a légterünkben" - mondta. Mint megemlítette: a lehetséges helyszínek mérlegelése, kiválasztása jelenleg még folyamatban van. Magyarországon a Zengő az egyetlen olyan helyszín, amely teljesen kielégíti a katonai biztonsági követelményeket. Tehát csak a Zengőről lát ez a radar korlátlanul mindent; bárhol máshol úgynevezett réskitöltő radarszázadokat kell rendszerben tartani, legalább kettőt, aminek költsége akár a tízmilliárd forintot is elérheti évente.
A NATO 2006 májusában katonai-szakmai szempontból fogadta el a háromdimenziós lokátor tubesi helyszínét. A Honvédelmi Minisztérium által kiadott építési engedélyt Pécs városa megfellebbezte. Tiltó-módosító rendeleteket hoztak az építkezés megakadályozására, amelyeket az Alkotmánybíróság utólag alkotmányellenesnek ítélt.
Az elmúlt év végén a pécsi önkormányzat lezáratta a Tubesre vezető utat, Páva Zsolt fideszes polgármester pedig bejelentette: megakadályozzák a hegyre tervezett katonai radarállomás építését. Idén március 17-én a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építési hatósági osztályát. A HM ettől állt most el, immár hivatalosan.
Hende Csaba: sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül radar
Sem a Tubesen, sem a Zengőn nem épül katonai radar; a NATO-kötelezettségben vállalt radarállomást azonban felállítják, de egyelőre nem tudni hol - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken - egy más témában tartott - sajtótájékoztatón a fővárosban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.