"A miniszterelnök, az illetékes szakminiszter és a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is évek óta egyfolytában a metróépítés befejezésének szükségességéről beszél" - közölte Tarlós István. Hozzátette: ennek ellenére a fővárosi MSZP - "kiforgatva egy felületesen megfogalmazott sajtómunkatársi nyilatkozatot" - ismét politikai hisztériába kezdett, azzal próbálkozik, hogy "felheccelje" a budapestieket.
"A metróépítést természetesen be akarjuk fejezni" - hangsúlyozta Tarlós István, megjegyezve: ha a budapesti szocialisták igazat beszélnek, akkor a befejezésnek nincs is akadálya, mivel a források rendelkezésre állnak. Mint írta, eljön az ideje annak is, hogy együtt összeszámolják a forintokat, és ha nincs meg a pénz, akkor a mostani városvezetés és a "handabandázók" is számot adnak arról, miért csapták be a városlakókat. Leszögezte: mindent megtesznek a metróépítés befejezéséért, akkor is, ha ma senki nem tudja biztosan, hogy a 4-es metró második szakaszára ad-e majd pénzt az Európai Unió.
"A metróépítést kizárólag Önök állíthatják le azzal, ha netán nem a valóságnak megfelelő információkkal szolgálnak. Újra hangsúlyozom: nincs szándékunkban leállítani a beruházást" - zárul Tarlós István nyílt levele. A Blikk csütörtöki számában kormányzati információira hivatkozva azt írta: a kormány kiszállna a 4-es metró beruházásából. A már megkezdett építkezést befejezik, de nem adnának pénzt a második szakaszra, így a földalatti vasút megállna a Baross téren és nem menne ki Zuglóba - tette hozzá.
"Az önkormányzati választások után Budapest új vezetésének felül kell majd vizsgálnia, hogy milyen hibák, mulasztások történtek a beruházás előkészítésében. A 4-es metróra fordított összegek a fővárosi és vidéki felszíni közlekedés fejlesztése elől veszik el az uniós és hazai forrásokat. Az esetleges folytatásról mindezeket mérlegelve születhet majd döntés" - közölte a lappal Fekete Rajmund, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság sajtómunkatársa. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciója csütörtöki közleményében kiemelte, hogy "semmiféle döntés vagy döntés-előkészítés nincs a metróépítés leállításáról". A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában szintén cáfolta, hogy "bármiféle döntés született volna a 4-es metró Baross tér és Bosnyák tér közötti szakasza állami támogatásának a cikk által sugallt felülbírálásáról". Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy "a beruházás folytatását megkérdőjelező sajtóhírek az önkormányzati választásoknak tudhatók be". A fővárosi MSZP-frakció a lapinformáció kapcsán közölte: "ahogy 1998-ban, úgy most, 12 évvel később is a főváros megbüntetése lesz napirenden Orbán Viktornál".
Tarlós: be akarjuk fejezni a metróépítést!
"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt pénteki keltezésű, Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.