A választási eljárásról szóló törvény megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie az államfőnek úgy, hogy a voksolás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. A választásokat hagyományosan vasárnap tartják Magyarországon, így várhatóan a 2010-es önkormányzati választást is vasárnapra tűzi ki az államfő. Ennek fényében Sólyom László, aki augusztus 5-ig tölti be hivatalát, három októberi hétvége közül "választhat": október 3-a, 10-e vagy 17-e közül. A következő két hétvége azért nem felel meg a kitűzés feltételeinek, mert október 24-e a 23-ai nemzeti ünnep utáni nap, 31-e pedig a mindenszentek napját előzi meg, amely szintén munkaszüneti nap.
Sólyom László a héten kiírhatja az önkormányzati választást
Még a héten kiírhatja Sólyom László köztársasági elnök az őszi önkormányzati választás időpontját - értesült az MTI szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.