A húsz év időtartamot el nem érő jogviszony esetén - a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénycsomaghoz szerdán benyújtott módosító javaslat értelmében - maradna a kétmillió forintos összeghatár, azaz a különadó alapja a bevétel 2 millió forintot meg nem haladó része lenne.Az indítvány indoklása kitér arra: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az országgyűlési képviselőkhöz címzett július 4-i levele alapján indokolt, hogy "a hosszú ideje a közszolgálatában dolgozó, irritálóan magas jövedelemmel nem rendelkező személyek" esetében a törvényjavaslatban meghatározott kétmillió forintos összeghatárt megemeljék.A módosító javaslatot a bizottság elnökeként Rogán Antal (Fidesz) írta alá, aki kedden egy kérdésre válaszolva azt mondta: a Fidesz nem zárkózik el attól, hogy megemeljék azt a kétmillió forintos összeghatárt, amely felett a közszférában a végkielégítésekre 98 százalékos különadót vetnének ki. "A kétmillió forintos korlátot egy elfogadható korlátnak tartjuk, de nem zárkózunk el a módosítás lehetőségétől" - mondta.A módosító javaslatokról a Fidesz frakciója a hét második felében fogja kialakítani az álláspontját a kormánnyal egyeztetve. "Nem tartom kizártnak, hogy ez a módosító indítvány azok között lesz, amelyeket esetleg meg fogunk fontolni" - fogalmazott Rogán Antal.Nagy Anna kormányszóvivő pénteken közölte, hogy csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat.A PDSZ azonban jelezte: módosítani kell az előterjesztést úgy, hogy a legalább húsz éve a közszférában dolgozókra ne vonatkozzon. Kezdeményezték, hogy ha ez nem kodifikálható, akkor a rendelkezés a havi bruttó 350-400 ezer forintot, illetve az annál kevesebbet keresőkre ne vonatkozzon, illetve ha ez sem nem kodifikálható, akkor a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alatti intézmények dolgozóit vegyék ki a törvény hatálya alól, vagy a 2 milliós határt növeljék legalább 3,4 millióra.
Akár 3 milliós is lehet a végkielégítési plafon
Legalább húsz év időtartamú jogviszony esetén kettőről 3,4 millió forintra emelné azt az összeghatárt a gazdasági bizottság, ami felett a közszférában a tervek szerint 98 százalékos adó sújtja majd a végkielégítéseket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.