Kiss Ottó elmondta: értesült arról, hogy született egy ilyen döntés; tájékoztatása szerint még nem tartottak olyan tanácskozást, ahol értékelhették volna a helyzetet. Gyopáros Alpárt, a csoport újraszervezésével megbízott választókerületi elnököt az MTI-nek szerda reggel nem sikerült elérnie.Szerdán számolt be arról a Győr-Moson-Sopron megyei napilap, hogy feloszlatta a párt csornai szervezetét a Fidesz országos választmánya. A Kisalföld szerint az indoklásban az állt: egy megosztó csoport miatt kettévált a szervezet, megbénítva a helyi Fidesz működését. Akadályozták például olyan emberek felvételét, akik "a Fidesz kampányának kipróbált, megbízható aktivistái voltak". Emellett a nem Fidesz-tag Turi György polgármester „és csapata” bírálta a helyi pártvezetők tevékenységét, és nem működött együtt velük.Hétfői hír szerint a csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezet jutott hasonló sorsra, mivel – az indoklás szerint - vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani. Februárban a nagyatádi szervezet feloszlatásáról számolt be a helyi média, ám ennek oka akkor nem került nyilvánosságra.Pár héttel korábban a siklósi szervezet jutott hasonló sorsra. Bánki Erik regionális igazgató akkori tájékoztatása szerint ez azért történt, mert a csoport tevékenysége éveken át több ponton ellentétes volt a Fidesz alapszabályával. Példaként hozta fel, hogy az elmúlt időszakban "a tagfelvétel sem ment zökkenőmentesen"; sokan jelentkeztek a Fideszbe, akiket nem vettek fel, pedig elutasításukra nem volt nyomós ok.Tavaly októberben a makói csoportot oszlatták fel. A párt regionális igazgatója, Kerényi János azt közölte: egyrészt rendezetlenek voltak a szervezet működési keretei, gondok voltak a tagnyilvántartással, a díjfizetéssel, másrészt "kétfejűvé" vált a térségben a Fidesz, azaz a városi és a környező falvakat is magában foglaló választókerületi szervezet konfliktusba keveredett egymással. Belső viták miatt ezt megelőzően a váci szervezetet is feloszlatták.
A csornai Fidesz még nem kapta meg a feloszlató határozatot
Még nem kapta meg a Fidesz csornai szervezete a feloszlatásáról szóló választmányi határozatot – közölte a párt városi vezetője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.