Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette az MTI érdeklődésére a Hír Tv információját, miszerint T. Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.A gyanúsítás alapját képező bűncselekményről a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem beszélt. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az újabb gyanúsítás a második az ügyben. Június végén az MTI arról számolt be, hogy ismét egy eljárásban vizsgálja Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség az UD Zrt.-üggyel összefüggésben, ám a nyomozásnak továbbra is csak a volt titokminiszter a gyanúsítottja.A főügyészség korábban is egy eljárásban vizsgálódott, de mivel az Országgyűlés a legfőbb ügyész indítványával szemben tavaly októberben nem függesztette fel Dávid Ibolya és Herényi Károly akkori MDF-es parlamenti képviselők mentelmi jogát, az ő ügyüket a Szilvásy György ellen folyamatban levő büntetőeljárástól elkülönítették és megszüntették. Mivel sem Herényi Károly, sem Dávid Ibolya nem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött.A Központi Nyomozó Főügyészség - mint az az MTI birtokába került határozatból kiolvasható - "az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel" az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak.
Tóth Károlyt is meggyanúsították UD-ügyben
Gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Károlyt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnökét a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az UD Zrt. ügyében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.