Staudt Gábor - aki a hivatalt AVH-ként emlegette - az igazságügyi palota előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: egyúttal az adatvédelmi biztoshoz fordul a szakvélemények nyilvánosságra hozataláért és az egész rendszer felülvizsgálatáért. Közölte azt is, hogy péntek reggel időpontot kért Pintér Sándor belügyminisztertől, mert - mint mondta - személyesen szeretné tisztázni vele a történteket, mert az a meggyőződése, hogy a történtek miatt személyesen Balajti László, "a Gyurcsány-rezsim" által itt hagyott főigazgató a felelős. Mint mondta, a tárcavezető titkárságáról visszahívást ígértek a számára.
Feljelentette a Jobbik az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját
Hivatali visszaélés és becsületsértés miatt Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen. A feljelentés azzal függ össze, hogy a Jobbik négy országgyűlési képviselője a C típusú átvilágítás során keletkezett szakvélemények alapján nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.