Kolompár Orbán úgy fogalmazott: „nem volt olyan év, hogy a kormány és más kormányzati ellenőrző szervek ne folytatták volna a vizsgálatot az OCÖ-ben, szinte egymásnak adták a kilincset”. Hozzátette: bár hivatalosan a vizsgálat elrendeléséről nem kapott tájékoztatást, örül az esetleges újabb vizsgálatnak, mert így „a médiacsúsztatásoknak, amelyek rossz fényben tüntetik fel az OCÖ-t, véget szabhatnak”.A múlt szombati, balatonlellei közgyűlésen hozott határozatokra utalva kijelentette: „a mindenkori törvénynek és demokratikus elvárásoknak megfelelően döntöttek”, amikor egy pályázaton nyert 20,8 millió forintos, utófinanszírozási program költségeit - amely hétezer roma gyermekek nyári táborozásának étkeztetési költségeit fedezi - a roma szervezet saját költségvetési tartalékából megelőlegezi. Kijelentette: az OCÖ több mint 100 millió forintos vagyonából az elmúlt időszakban semmilyen kifizetés nem történt, és a közgyűlési felhatalmazáson túl más program, vagy eszköz finanszírozását sem tervezik.A magyar Nemzet csütörtökön azt írta, állami számvevőszéki vizsgálatot, egyúttal törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett Szászfalvi László nemzetiségi államtitkár az OCÖ gazdálkodásával kapcsolatban. A lap szerint az államtitkár elzárva az OCÖ „pénzcsapjait” egyúttal levélben szólította fel Kolompár Orbán OCÖ-elnököt, hogy a két vizsgálat lezárultáig ne tegyen semmilyen kifizetést.
Az OCÖ elnöke nem tud számvevőszéki vizsgálatról
Nem kapott értesítést számvevőszéki vizsgálat elrendeléséről az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, aki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján „újságírói elírásnak, vagy szándékos csúsztatásnak” nevezte a Magyar Nemzet erre vonatkozó aznapi írását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.