A 304 jelöltet állító LMP kampánykiadásait a 14,6 millió forintos állami támogatás mellett 177,3 millió forint egyéb forrás fedezte. Ebből 51,4 millió választási célra kapott adomány, 80,6 millió "hitel és engedményezés" volt, saját forrásból pedig 45,1 milliót teremtettek elő.Az LMP a kampányára fordított összegeket javarészt anyagi jellegű kiadásokra költötte, személyi jellegű ráfordítása 19,1 millió forint volt. A jelölőszervezetek közül eddig a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az MSZP hozta nyilvánosságra a kampánykiadásairól szóló beszámolóját, a dokumentumok alapján mindegyikük a törvényes keretek között maradt.A választási eljárásról szóló törvény szerint a jelölőszervezetek a költségvetési támogatáson felül jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnak a választásra. A 2010-es választáson részt vevő minden jelölőszervezetnek és független jelöltnek legkésőbb június 24-ig kell nyilvánosságra hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.
Az LMP 192 millió forintot költött kampányra
A Lehet Más a Politika (LMP) összesen 191,9 millió forintot költött az idei képviselő-választásra, ezzel betartotta a kampányra fordítható pénzeszközökre vonatkozó törvényi előírásokat - derült ki a pártnak a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent beszámolójából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.