A kutatóintézet azon modellszámítás alapján jutott erre, amelynek keretében a 2006 októberi önkormányzati választási eredményeket számolta újra a kormánytöbbség által elfogadott új szabályozás alapján.A Debrecen, Salgótarján, Sárbogárd, Budaörs és a budapesti XXII. kerület esetében elvégzett számítás azt mutatja, hogy a Fidesz mandátumaránya mind az öt település képviselő-testületében nagyobb lett volna az új szisztéma szerint.A Republikon Intézet szerint az elfogadott eljárási szabályokat és a belpolitikai erőviszonyokat is figyelembe véve ez azt jelentheti, hogy 2010 őszén a Fidesz egyébként is komoly támogatottságát "aránytalanul nagy győzelemre válthatja az önkormányzati választáson".A 20 százalék körül szereplő pártok szavazatarányuknak megfelelő mandátumarányra számíthatnak, az 5 és 20 százalék közötti támogatottsággal rendelkező politikai erők - amely kategóriába az ellenzéki pártok esnek - azonban az új rendszer vesztesei lesznek.A kutatás alapján Debrecenben - a párt 2006-ossal megegyező szereplése esetén - a Fidesz a mandátumok 70 százalékára számíthat a jelenlegi 59 helyett, a budapesti XXII. kerületben 48-ról 53-ra nőne a kormánypárt mandátumaránya, amíg Budaörsön a Fidesz a szavazatok 39 százalékával a képviselői helyek felét megszerezné az eddigi 43 százalék helyett.Ezzel szemben - hangsúlyozza a Republikon Intézet - az új önkormányzati választási szisztéma negatívan érinti a Jobbikot és az MSZP-t, legnagyobb áldozatai pedig a kisebb pártok és a civil szervezetek; az utóbbiak mandátumaránya mind az öt vizsgált településen csökkenne.
A Fidesz lehet az új önkormányzati választási rendszer nyertese
A Republikon Intézet elemzése szerint a Fideszt előnyösebb, a kisebb pártokat és jelölőszervezeteket hátrányosabb helyzetbe hozza az új önkormányzati választási rendszer - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.