A lap értesülése szerint közel négymilliárd forintos tőkével egy olyan új televíziót hozna létre az előző kormány delegáltjaiból álló Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amely hivatalosan a hazai turizmust népszerűsítené, de egyes elképzelések szerint egy baloldali hírtelevízió alapját képezné. Az igazgatóság elnöke Bárdos András újságíró lenne. Bárdos András ezzel szemben közleményében leszögezte, hogy nem tud baloldali hírtévé indulásáról. "Egy magyar Travel Channel előkészületeiről tudok csak" - közölte az újságíró.
Bárdos András semmilyen hírtelevízióban nem venne részt
Bárdos András újságíró, "ha hírtelevízió indulna - bármilyen hírtelevízió", abban nem venne részt; a tv2 korábbi műsorvezetője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében cáfolta a Magyar Nemzet aznapi számában megjelent, személyét érintő információt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.