Az államfő beszédében rámutatott: ezek a független intézmények ellensúlyt képeznek a központi hatalommal szemben az alkotmány és a törvények keretei között, így ők "a demokrácia iskolái". Fontos az is, hogy a települési képviseletek legyen sokszínűek, így minél több helyi erő képviseltetheti magát az önkormányzatokban.Sólyom László kitért arra, hogy államfői tevékenységének öt évét "nem elefántcsonttoronyban töltötte". Évente 2-3 alkalommal országjárásra indult, és egy-egy ilyen alkalommal az adott térség 25-30 polgármesterével találkozott, melynek során megbeszéléseik nem merültek ki a protokollban. Büszkeségét fejezte ki a tekintetben is, hogy számos határon túli polgármesterrel is találkozott.Örömének adott hangot amiatt is, hogy 1996 óta "a polgármesterek köre nem zárkózott az országhatárok közé", ami azt bizonyítja, hogy "létezik kulturális magyar nemzet", mert "az ország és a nemzet határai nem esnek egybe", utóbbi sokkal szélesebb. Kiemelte, hogy a polgármesterek nemzetközi találkozói a szakmai tapasztalatcserén kívül az ötletek átadását is szolgálják, de fontos az együttlét élménye is.Az államfő emlékeztetett arra, hogy "a 20 éve lejátszódott forradalom" hozta létre a tanácsrendszerek helyett az önkormányzatokat, s az önkormányzati törvényt a rendszerváltás utáni első magyar demokratikus parlament hozta meg. Ennek értelmében a polgármesterek közvetlenül a választóktól kapják a helyi hatalmat. Az alkotmány védi az önkormányzatok hatáskörét, s autonómiát nyújt a településeknek. Mint mondta, a települések fejlődése nagyban függ a polgármesterek személyétől. "Ahol a polgármester helyén volt", ott megfelelő volt árvízvédelmi tevékenység is, ahol nem, ott voltak hiányosságok - tette hozzá.
Sólyom: szükség van az önkormányzatokra
Szükség van az önkormányzatokra Magyarországon, mert azok a demokrácia alapvető intézményei - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap Gödöllőn, a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.